Grundfos - egy szivattyú gyártó történetének kezdete
A nagy múltú Grundfos szivattyúk a 21. században is a világ technológiai élvonalába tartoznak. Ismerje meg a cég múltját és jelenét!
Grundfos kezdetek
Az egyik legjelentősebb szivattyú gyártóról van szó, amelyik történetének kezdete 1944-re nyúlik vissza, amikor Poul Due Jensen házának pincéjében megalapította a Bjerringbro Öntöde és Gépgyártó vállalkozást. Érdekesség, hogy a cég a Grundfos nevet később vette fel egyik terméke után, melynek neve Grundfoss (két s-betűvel a végén) volt és annyira sikeressé vált az 1960-as években, hogy gyakorlatilag az a cég elnevezésének szinonimájává vált. Végül 1967-ben a szóvégi s-betű elhagyása mellett a cég felvette a ma is ismert nevet és azóta találkozhatunk a Grundfos szivattyúkkal.
Az első Grundfos szivattyúk
1945-ben, amikor a cégalapító egy megrendeléséhez elektromos szivattyút keresett, ám nem talált megfelelőt, elhatározta, hogy maga épít egyet. Tulajdonképpen innen datálható a Grundfos szivattyú történetének kezdete. Ennek, a végül 1946-ban elkészült szivattyúnak neve Foss 1 lett, (a Foss egyébként malacot jelent) a kinézete alapján, ami egy kismalacra emlékeztetett. Ez a szivattyú egy 7 méter önfelszívó képességű vízellátó szivattyú volt és összesen 26 darab kelt el belőle. Ezt a szivattyút követte 1947-ben az első mélyebben található talajvíz felhozására alkalmas dugattyús szivattyú, amely Dybfoss névre hallgatott és 7 méternél mélyebb kutakból is képes volt vizet szivattyúzni.
1952-ben került forgalomba az első CP többlépcsős centrifugál szivattyú, mely az első olyan Grundfos szivattyú volt, amely a ma is legelterjedtebbnek számító centrifugál szivattyú elvén működött.
1953-ban került bemutatásra a Dybfoss BP nevű szivattyú, melynek nevében a BP az angol Borehole Pump szóösszetétel rövidítése volt, amely fúrt kútra utal. Ez akkoriban nagy áttörésnek számított, mivel addig csak a fentebb már említett dugattyús szivattyúkkal lehetett 7 méternél mélyebb kutakból a vizet felszínre hozni.
Technológiai áttörések, fontosabb fejlesztések az évek során
Az első fűtési keringető szivattyút 1959-ben mutatta be a cég VP 32 néven. A szivattyú sajátossága volt, hogy csapágyazása rendkívül tartós és kiemelkedően megbízható volt. Hat évvel később került bemutatásra a következő VP széria, mely alapjaiban a VP 32-tőt követte, azonban tervezésekor a súly csökkentése került előtérbe. A kiemelkedő fejlesztés a VP 35-ben mégsem ez volt, hanem az, hogy a szivattyúba egy hidraulikus állítási lehetőség – egy ún. belső bypass - került, mely által a szivattyú bizonyos keretek közt leszabályozhatóvá vált, így téve lehetővé a fűtési rendszerek későbbi problémamentes módosítását és bővítését.
Az első SP szivattyúk – az SP az angol Submersible Pump azaz merülő szivattyú kifejezésből ered – 1967-es megjelenése valódi áttörést jelentett szivattyúzás technikában, mivel teljes mértékben rozsdamentes acélból készültek. Ez azt jelentette, hogy a szivattyúk élettartama meghosszabbodott, valamint azt is, hogy a szivattyúzott víz szűrése kevésbé volt fontos, mint az azt megelőző időkben. Ebben az évben vette fel a cég a Grundos nevet, amely néven ma is ismert és méltán elismert gyártó.
1972-ben gyártotta le a Grundfos az első többfokozatú centrifugál szivattyút a CR 30-as típust. Ennek a szivattyúnak az egyik legfontosabb attribútuma az volt, hogy a szívó és nyomócsonkja ún. inline rendszerben került megtervezésre, emiatt lényegében a csővezetékben bárhova beépíthető géppé vált. Ez a kialakítás a mai napig iparági sztenderdnek számít a szivattyúzás technikában.
Miután már csaknem tíz éve gyártotta az SP merülőmotoros Grundfos szivattyúkat a cég, végül 1974-ben hosszú fejlesztést követően elkészült saját merülőmotorjuk, melynek jellegzetessége a rozsdamentes acél lemezház volt, ami hosszabb élettartamot tett lehetővé.
Új tulajdonos, szerkezetváltás a Grundfos-nál
1975-ben a cég alapítója megalapította a Poul Due Jensen Alapítványt, mely szervezet lett a Grundfos cég többségi tulajdonosa. Bár maga a cég továbbra is profitorientált vállalkozásként tevékenykedett és tevékenykedik azóta is, tulajdonosa nem profitorientált szervezetként előtérbe tudta helyezni a fejlesztést és a jövő technológiába történő kutatást, fejlesztést. Jelenleg a Grundfos 87%-ban az Poul Due Jensen Alapítvány tulajdonát képezi, 11%-ot a az alapító család birtokol és a maradék 2% felett pedig a Grundfos cég dolgozói rendelkeznek.
A Grundfos cég alapítója 1977-ben 65 évesen halt meg, öröksége azonban a mai napig tovább él. A Grundfos szivattyúk a mai napig a világ technológiai élvonalában járnak. A kis cég mára egy 3,3 milliárd euró forgalmú világcéggé vált. Évente több mint 10 millió szivattyút gyártanak amivel a cég egyike a világ legnagyobb szivattyúgyártóinak. A keringetőszivattyúk tekintetében pedig jelenleg abszolút piacvezető, köszönhetően a közel 50%-os részesedésének. Érdekesség még, hogy a cég nem csak szivattyúkat gyárt, haem villanymotorat is más termékek számára illetve nagyon magas színvonalú elektronikai eszközök fejlesztésében (szivattyúk illetve más rendszerek vezérléséhez) és forgalmazásában is az élen jár.
Grundfos szivattyúk a webáruház kínálatában: Grundfos szivattyúk katalógusa
Ha Grundfos fűtési szivattyúja elromlott vagy nem akar belemenni egy téli esetleg nyári hosszú hétvégébe tartalék fűtési vagy hűtőköri keringető szivattyú nélkül, akkor forduljon hozzánk bizalommal.